2009.12.08
Egy kicsit el vagyok havazva a tanulással, de remélhetőleg csütörtökre ez a probléma megoldódik. Viszont mostantól kezdve fent vagyok a deviantarton. Akit érdekel az agaver.deviantart.com címen megnézhet.

2009.12.02
Igeeen! Megcsinálta!! Életre kelt! Haj…haj…hajráf!

2009.10.25
Az elmúlt pár napban haladtunk Rheijel sajtát közös regényünkben.  Újragondoltuk a prológust és a történéseket. Vérfarkas alakul, de még mindíg nem tetszik. Ó, és elkezdtem az Odaátot. Be is fejeztem az első évadot, és nagyon tetszik. Rögtön utána is néztem egy csomó okkult cuccnak. Le is szedtem egy rakás könyvet mindenféle témából. Majd szelektálok belőlük.

Ezt a levelet az e-mailemre kaptam, mert fel vagyok iratkozva valami hírlevélre. De mint a tartalmát, mint megfogalmazását tekintve úgy döntöttem, hogy illik a blogra.  Nem fűzök hozzá semmit, mindenki döntse el, hogy mit gondol. Íme a levél:
—————————————————————————-

Kérek mindenkit, hogy írásom elolvasása után ne folytassa tovább napi teendőit, hanem adjon magának 5 perc gondolkodással töltendő időt.

Üljön le egy nyugodt helyre, és őszintén válaszoljon a következő kérdésekre:
Hozok-e áldozatot magamért?
Mire vagyok hajlandó a családomért?
Teszek-e valamit a közösségért, a településért, amelyben és ahol élek?
Teszek-e valamit a hazámért?

 OLYAN VILÁGBAN ÉLÜNK, ahol mindenki csak kapni szeretne. Aki pedig ad, az minimum gyanús. Miért is teszi? Milyen érdek vezérli? Mi a célja vele? Az nem lehet, hogy csak úgy…
Már arra is ferde szemmel néznek, aki az egészsége érdekében hajlandó áldozatokra. Megmosolyogják a kocogó embert. Legalább egy kis húslevest egyél! – mondják a vegának. Mindenáron koccintani akarnak azzal, aki köszöni szépen, de nem iszik.
Miért különcködik?
Aztán ha jön a baj, pillanatok alatt kukába kerül a cigi, megszunik a mértéktelen evés, ivás, majd jön a lé-böjt kúra és bérlet a konditerembe. És azt mondja: bárcsak korábban kezdtem volna…

 És ott a család… A folyamatos lelkiismeret-furdalás. Többet kellene foglalkozni a gyerekkel, meg kellene látogatni az idős rokont. Nem csak május első vasárnapján venni csokrot az édesanyának.
Nem érünk rá semmire, rohanunk, figyelmetlenek, felületesek vagyunk. Aztán néha jön egy-egy kijózanító pofon – egy betegség, egy haláleset, egy rossz bizonyítvány, egy válás.
Miért? Miért nem vette észre hamarabb? Most már késő…

 Pár emberöltővel ezelőtt természetes volt, hogy a családfő egyik napról a másikra otthagyott mindent – feleséget, gyereket, munkát, és beállt a hadseregbe, mert szólította a haza. Pedig jóllehet, még azt sem tudta, ki az aki hívta, ki az ellenség, de akár legdrágább kincsét, az életét is feláldozta. És ezt tudomásul vette a családja is. Sírva elbúcsúztatták és remélték, talán majd visszajön…
Ez volt az élet rendje.

 Nézzük meg, hol tartunk ma.
Már a szomszédok sem ismerik egymást.
Az ünnepek koncentrált vásárlási kényszerré degradálódtak, és ahelyett hogy feltöltődést jelentenének, minden szempontból ki- és lemerítik az embereket.
A társadalmi munka már nem létezik – törölték a szótárakból – szocialista csökevény. Sőt, már az APEH is szigorúan bünteti, ha segíteni akarunk egymáson azzal, amivel rendelkezünk: a munkaerőnkkel, a képességeinkkel és a tudásunkkal.
Közhasznú munka? Az is csak büntetésnek számít mára.
Választások? Kit érdekel? Minek menjek el. Nincs nekem ilyesmire időm. Meg úgyis… vagy úgyse…

 JÓ EZ A VILÁG? Ahol mindenki csak kapni szeretne, és lehetőleg mások ellenében, egyes egyedül ő.
Ahol aki adni szeretne, az nem csak gyanús, de ha megtette, a legtöbb esetben meg is bánja, mert vagy azért szólják le, hogy keveset adott, vagy azért támadják mások, mert nekik ugyan miért nem jutott…
És így válik előbb-utóbb mindenki mindenki ellenségévé.
Merjük végre bevallani saját magunknak is: NEM JÓ ÍGY EZ A VILÁG! Valami nagyon el lett rontva, és higgyük el: a változás rajtunk múlik!
Azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, a családunkban és a hazánkban, áldozatot kell hoznunk. Mert a buneinktől csak így szabadulhatunk meg. És aki ezt teszi, ne nézzük le, ne nézzük különcnek se, de ne is akadályozzuk, inkább segítsük és kövessük a példáját.

 Ezen írás után talán lesz olyan, aki nem bontja fel az aznapi sörét.
Talán olyan is lesz, aki ölébe kapja a kislányát, és szabadjára engedett fantáziával elmesél egy történetet, amit csak ő tud.
Talán lesz olyan, aki megszervez a régi kollégáknak egy nyugdíjas találkozót.
És remélem olyan is lesz majd, aki azt mondja: nem, nem hagyom tovább, hogy engem félrevezessenek. Hiszen ez az én életem, az én családom és az én hazám! Hajlandó vagyok tenni érte, mert nem engedem, hogy teljesen tönkretegyék! Mert van józan eszem, hitem, önbecsülésem és akaraterőm. És innentől használni fogom mindezt, de nem külön-külön, hanem együtt, egységben. És igen: szeretnék áldozatot hozni.
Cselekszem, mert ez tett és tesz mindannyiunkat emberré, és ez vitte a világ dolgait mindig is előre.
A szótlanság, a tétlenség és a másokra várás a vesztesek és a kiszolgáltatottak sorsa.

 Én csak egy vagyok, aki önként indult a „csatába”. És nem sajnálom az áldozatot.
Bízom benne, hogy hamarosan népes seregünk lesz.

 Seres Mária

Annak, aki rendszeresen látogatja az oldalt (Hú, ez ám a pozitív hozzáállás, feltételezni, hogy van ilyen) feltűnhetett, hogy több, mint egy hónapja le sem … ütöttem egy billentyűt sem. Nem volt új bejegyzés, de még a javítgatások is elmaratak. Ez azzal van összefüggésben, hogy passzív életmódot folytattam, úgymond “befogadó” üzemmódba kapcsoltam. Filmeket, sorozatokat néztem, játszottam, és hébe-hóba még tanultam is. Mármint tananyagot. De ennek ünnepélyesen vége, ugyanis mindent megnéztem, amit szerettem volna.

Sajnos ez a mélyről jött kijelentés azt is jelenti, hogy ki kell kászálódnom, a megnyugtató és enyhe függőséget okozó lustaságom hálójából, de talán csak-csak túlélem valahogy. Az első komoly célomnak Claude második részét tűztem ki, mely terjedelmét tekintve talán egy picivel lesz hosszabb az elsőnél. Itt már egyértelműen ki fog derülni milyen stílusú nyomozó is kedves Claude. Direkt próbálom olyan vizekre evezni, ahol ismertebb és tapasztaltabb társai nem nagyon jártak. Ez után fog következni Ian második része, de az még messzebb van. Közben pedig, ami éppen az eszembe jut. Mindenképpen írok majd egy ismertetőt az Eskrimáról, éppen itt az ideje. És talán egy-egy rövid véleményt azokról a filmekről, amiket mostanában láttam.

Ma főztem. Akarom mondani csináltam valamit amit én főzés címszó alatt említek. Végül egész ehetőre sikeredett, de aztán jött a desszert. A főzésemről annyit kell tudni, hogy a ronda és finom kategóriába esik általában, de ez úttal viszonylag tűrhető étket dobtam össze.

FIGYELEM! A következő képek a nyugalom megzavarására alkalmasak, és óhatatlanul aktiválják a pavlovi reflexet, mely kontrollálhatatlan nyálelválasztás formájában manifesztálódhat. Legalábbis elméletben.

Íme a gyönyörűségek. A bal oldali kompozíció – innentől Rozi – a gasztropuccs egyik adásából lehet ismerős. Hozzávalók 1-4 személyre ( Attól függ ki mennyire zabagép): 1 csomag ALBERT keksz, ha hengeres formára vágyunk, vagy pár marék háztartási keksz, ha a téglatest forma a nyerő számunkra. Ez utóbbi jobban átissza a pudingot, de a keresztmetszete kicsi. Ellenben a másikkal, ami méretben pont megfelelő, de vastagabb és kevésbé járja át a puding. Továbbá szükségünk lesz még rudanként fél liternyi pudingra. Én csokoládésat használtam, de ez nyilván tetszőleges.

Elkészítés: A pudingot felfőzzük. Fontos, hogy jó forró legyen. Rögtön, ahogy elkészül fogunk két kekszet és közéjük pudingot rakunk, mintha csak pilótakekszet akarnánk csinálni. Aztán ehhez további kekszeket ragasztunk a pudinggal, mígnem egy hosszú rudat kapunk. Fontos, hogy ne sajnáljuk a pudingot a kekszek közül, az se baj, ha egy kicsit kifolyik. A kész rudak oldalát bekenhetjük pudinggal, de nem fontos, ki hogy érzi. Aztán a rudakat alufóliába csavarjuk és a hűtőbe tesszük, majd pár órával később tálalhatjuk. Ha minden jól megy a keksz teljesen puha lesz és könnyedén vághatjuk fel. A vághatunk a rétegek mentén is, de ha ferdén vágjuk el akkor sokkal jobban fog majd kinézni és egy ilyen csíkos textúrát is kap.

Ez a szépség – innentől Pisti –  a maradékból készült. Eredetileg két ikertornyot akartam csinálni, de hamar rájöttem, hogy nem maradt elég hozzávalóm, így a torony félúton abbamaradt és végül ezt a napszimbolikát kapta meg az alkotás. A címe: Csokimedencében úszkáló kekszek. Jó étvágyat kívánok.

—————————————————————————
A képekre víve a kurzort kirajzolódik eme szerelmes pár története.

Bár a Windows 7 hivatalod megjelenése mára várható, az interneten már hetek óta elérhető a végleges RTM változat. Mivel március óta már amúgy is a béta verzió volt a gépen gondoltam felrakom kipróbálni, milyen. Akinek kételyei vannak az új operációs rendszert illetőn nyugodtan szedje le, nem kell félni tőle, hogy angol verzió, ugyanis a magyar nyelvi csomag letöltése után újraindítás nélkül átválthatjuk az egész rendszerünket anyanyelvűvé. 

  

 

A telepítés egyáltalán nem okozott gondot. Már a Vistánál is eltűnt a DOS-t idéző színtelen szagtalan kezelőfelület, és a Win 7 esetében is a leendő bejelentkező képernyő virított a háttérben. Az installálás sem volt problémás, csupán kétszer kérdezett rá a telepítő, hogy mit csináljon. Egyszer a partíció kijelölésénél, és még egyszer a nyelvi beállításoknál. Nem számoltam az időt, de negyed óra, húsz perc körül lehetett, mire minden elkészült. A rendszer mindent jól telepített fel, felismerte a hardvereszközöket, és végre az életben az internet és a wi-fi is rögtön működött. Halleluja, nem kellett drivereket keresgélni. Az egyik ismerősömnél nem telepítette rögtön a hangkártyát, de amint végzett magával az első dolga volt a programnak, hogy felmegy a netre és leszedi a megfelelő vezérlőt. Ráadásul magától tette meg mindezt.

 

 

  

Az első ami feltűnik az új asztal. Ahogy az a képen is látszik minden szép áttetsző lett. A babrálgatósabb beállítottságúak eljátszadozhatnak a színek és az áttetszőség beállításával, de az asztal hátterét is pillanatok alatt diavetítéssé alakíthatjuk, csak a képeket kell kiválasztanunk és hogy milyen gyorsan váltogassák magukat a képek.

 

 

Eltűnt az oldalsáv is. A minialkalmazásokat itt már oda lehet rakni, ahova szeretnénk. Újdonság, hogy az asztali parancsikonok nem különülnek el többé a futó programoktól, sőt, ha megnyitunk egyet az a saját helyén marad, nem jön fel még egy ablak pluszban. Az egy részbe tartozó ablakokat is csoportosítja az asztal, amikre rávive a kurzort megjelennek az asztal fölött külön-külön az ablakok, egymás mellett, valós idejű nézőkével. (Ha túl sok ablak van egyszerre megnyitva és nem férnek el egymás mellett akkor átvált listába a megjelenítés)

 

Megszépült pár program, köztük a Paint és a Számológép is, mely utóbbi egészen komoly lett. A hagyományos elrendezés mellett tudományos, programozó, vagy statisztika üzemmódban is használhatjuk. Aki ismeri a Vistát annak ismerős lesz a menürendszer és a Windows Aero sem lesz idegen tőle. Bár az új verzióban optimalizálták a grafikus rendszert. Nem fagy le és bírja, ha sok ablak meg van nyitva egyszerre.

 

Az a tendencia is megfigyelhető, hogy az új rendszerek mindig egyre felhasználóbarátabbak (igen, akik számtógépkolostorokban laknak). Ez most sem változott. Sok apró újítást raktak a Win 7-be. Például a Windows Media Player kezd önállóvá válni, egyre több népszerű formátummal birkózik meg magától. Ha a mappákat a képernyő oldalára húzzuk félképernyős méretre változik, ha pedig annak tetejére akkor teljes képernyős módba megy át. Ha pedig az tálca jobb szélén elhelyezkedő kis téglalapra visszük az egeret meg tudjuk kukucskálni az asztalt. Fölösleges opció, de jópofa.

 

Teljesítmény szempontjából értelmetlen bármit is mondanom, az interneten jobbnál jobb cikkek találhatóak ebben a témában, melyet olyanok írtak akik nálam sokkal jobban értenek az ilyesmihez. Én csak annyit vetem észre, hogy fürgébben dolgozik a Vistánál. Mások szerint pedig az XP sebességével vetekszik. A kompatibilitást oldaláról vizsgálva a dolgot is jó tapasztalataim vannak. Bár nehezen értem meg azokat, akik ezért szidták a Vistát, nekem soha nem volt ilyen jellegű gondom. Ha valami nem akart elindulni beraktam rendszergazdai üzemmódba és átállítottam XP-re a kompatibilitási módot és egy szó nélkül ment minden. A Windows 7 amúgy képes lesz emulálni az XP-t, ehhez csak egy arra alkalmas 3D kártya kell. Összefoglalásképpen azt tudom mondani, hogy a Windows 7 kitett magáért, de az igai áttörést az jelentette volna, ha anno a Vistát így csinálják meg.

 

——————————————————————————————-
Aki vásárlás előtt ki szeretné próbálni a rendszert könnyen megteheti, torrenten fönt van. Az angol nyelvű RTM verziót keressék, és ha van hozzászólás, vagy leírás a letöltés előtt nézzék meg, mert nyilván akad olyan elvetemült aki vírust rak a telepitőbe. Telepités után a magyar nyelvi csomagot kell letölteni a windows update-nél (vezérlőpult alján lesz) és aztán aktiválni. Így 30 napig élvezhetjük a Win 7-et. Mindenesetre itt van annak a filenak a neve, amit én szedtem le:

 

7600.16385.090713-1255_x86fre_client_en-us_Retail_Ultimate-GRMCULFRER_EN_DVD.iso

Különféle virágok, nagyrészük makro. Csúszott a válogatásba egy zsurló is és egy fenyő. A képek 99%-a a Debreceni Botanikus Kertben készült. Nem idén készültek, de nem tudom mikoriak, ezért raktam rájuk a 2009-es cimkét.

PDF-ben megtekinthető itt: Ian – Első könyv – Első rész – Az ártatlanság vége

————————————————————————————————–

Ian – Első könyv

Első rész – Az ártatlanság vége

Komor felhők gomolyognak az égen, lassan haladva messzi tájak felé, hogy aztán valahol, a kietlen földekre öntsék könnyeik záporát, életet adva a sorvadó magvaknak, hogy azokból új élet fejlődhessen, terebélyesedjen és teremjen az évek folyamán. Ahogy a felhőket nézem, mintha téged látnálak bennük, úgy várnám, hogy öntözd kiszáradt szívemet, hogy veled én is új életre lobbanjak, és aztán egyesüljünk, mint föld az éggel… mint ég a földdel… mint csillagok az égen, midőn… midőn…

- Á, úgy szar ez ahogy van! – A hang forrása sikertelenségétől feldúlva apró gombóccá gyűrte a papirost, melyre az előbbi magasztos sorokat néhány pillanattal korábban oly áhítattal rótta, és egy kecsességet nem ismerő mozdulattal elhajította azt a fák közé… majd észbe kapva rögtön érte is ment, nem akart szemetelni, lévén leendő kedvese megrögzött természetbarát és nem akart rá rossz benyomást tenni.

Ez már csak így van, ha valaki egy druidába habarodik bele, de Ian úgy szerette őt, ahogy van. Néha akadtak köztük apró félreértések, furcsa helyzetek, mint például az az eset amikor a fiú egy csokor vadvirágot vitt a lánynak, aki ahelyett, hogy vízbe rakta volna, gyógyfőzetet csinált belőle a városi öregek köszvényeire, de nem volt ezzel semmi gond. A lány kissé fura volt a szokásaival, de azért Ian sem panaszkodhatott. Elvégre az még hagyján, ha egy druida járkál az utcákon fel-alá kéregpáncélban, de egy angyal ezen a vidéken mindenféleképpen ritka számba ment. Ian ugyanis angyal volt, szárnyakkal, meg mindennel, és jól érezte magát a bőrében, főleg most, hogy szerelmi színvakságban szenvedett.

Pár kép amit összeolvasztottam Photoshoppal. Én is jó vagyok, kint vagyok nyaralni, tök vidáman és már akkor arra gondolok, hogy majd itthon milyen jó kis képeket rakok össze… A panoráma nem a legjobb kifejezés a képekre, de rövidebb a hiperszuper megaHD húdeképeknél, és amúgyis, mindegyik legalább 2 kép összeolvasztásából van csinálva. A Dunakanyaros 2, a szakkarás 3 a Sphinxes és a viharos 4 a nílusosok 5 és 6. A két Nílusos kép egyébként egymást követi, de egyben túl nagy lett volna. Igen. Ha nincs elég megapixeled toldd meg pár fotóval. Íme a képek. Szokásomtól eltérően jó minőségben. Óh. Azaz annyira mégsem, a wordpress úgy tűnik csak 2 megás fájlig enged feltölteni. De izé! Nem baj, a képek így is élvezhetőek.

Ezt a filmet imádtam. Kis koromban láttam, és attól kezdve szeretem. Sok év után néztem meg először, és most jöttem rá, hogy valójában milyen mélységei vannak. Mert nyilván, ezek egy kicsi gyereknek nem esnek le, ő a történetet látja, és nem gondol a mondatok mögöttes jelentésére (legalábbis akkor én nem), de az idősebbek már igen.

A Kék madár a boldogság kereséséről szól. A múltban, a jövőben, égen és földön, távoli tájakon. De vigyázni kell, és mindíg tisztán látni, mert olykor amit sötétnek és gonosznak tartunk csak látszatra az, és a jónak tűnő dolgok is lehetnek velejéig romlottak.

Ömlesztés 1

Előkészülés nélkül, szerkesztés nélkül, úgy, ahogy éppen az eszembe jut.

Rég volt már, hogy utoljára írásra adjam a fejem. Elszoktam tőle, pedig ha valamit, hát ezt soha nem akartam. Az írás olyasvalami, ami kiegészít, ami értelmet ad, talán nem is kellene mást csinálnom, csak ezt… Vajon hol rontottam el? Egyáltalán létezik olyan pillanat, ami megjelölhető, vagy mindegyik egy picivel jobban járult hozzá ahhoz az állkpothoz, amiben most vagyok? Régen emlékszem, képes voltam bárhol és bármikor folytatni egy történetemet, otthon, a szünetben, vagy éppen a tanórákon. Magamnak írtam, nem kellett megfelelnem senki másnak. Talán ez volt az ok? Akkor csak a történet érdekelt, hogy haladjak, hogy én is megtudjam, mi történik a szereplőkkel. Nem kellett kinlódnom a leírásokkal, hiszen én pontosan tudtam, hogy ki mit miért csinál, hogy mi hogy néz ki, milyen színekben pompázik, vagy éppen, hogy milyen színű a főhős haja… ezeket aztán sokszor le se írtam, mert még ma is tisztán emlékszem rájuk. De azóta megváltoztak a dolgok. Ahogy múlt az idő, mindig egyre jobbat akartam írni, minden történet után javult kicsit a leírás minősége, ezáltal mindig fejlebb emelve a lécet, de a hangsúly ugyanúgy a történeten maradt, és a szereplők jellemén. Így van ez most is. Képes vagyok jó történetet írni, de nem tudom, hogy képes vagyok-e az jól megírni. Talán épp az a baj, hogy valami hihetetlenül jót próbálok összehozni, és emiatt nem írok végül semmit, mert nem tetszik a végeredmény, és amíg egy fejezet nem jó nem megyek tovább. Itt van például Errestrawen könyve. Elkezdtem felrakni netre, mert kiváncsi vagyok az emberek véleményére, de hiába tűnik úgy, hogy készen van, nem vagyok elégedett a leírással, mert bár érthető, de hiányzik belőle az a plussz, ami élvezetessé teszi. És már egy hónapja el vagyok akadva a második fejezettel, holott már az ötödikig tudom pontosan, hogy mi fog történni, és az után nagyjából majdnem a végéig. Drake-ről nem is beszélve…

Ráadásul időm sincs írni, pedig lenne. Csak éppen elveszi a kedvem az egyetem. Kiábránditó, hogy mennyi marhaságot kérnek számon, és azt hiszik, hogy ez milyen fontos, holott sok dolog még véletlenül sem úgy van, ahogy azt tanítják, csak éppen senki nem képes változtatni a tananyagon. Az egyetem nem ad semmiféle gyakorlati tudást, csak csupa olyat, amit elvileg majd használni tudok a továbbtanuláskor. Ja, persze. Szép és jó a szaktudás, de a mai rendszer alapvető mellékterméke, hogy az emberek baromira képzettek a saját szakterületükön, de sík hülyék még alapvető dolgokhoz is, amik nem kapcsolódnak a szaktudásukhoz. Kész röhej az egész. A lexikontárgyak a lexikonba valók. A gyakorlati tárgyak lényege pedig a gyakorlat lenne. Nagyon érdekes, hogy az egész oktatás kezd a magoltatás irányába hajnani, holott a magolásnak semmi érteleme. A Bsc lényege a dolgokra való rálátás és egy általánosan használható tudásanyag megtanitása lenne, mely inkább az összefüggéseket mutatja meg, nem pedig a nyers adatokon lovagol. Kevesebb tárgy, kellene, melyeket normálisan átveszünk. Nem pedig ömlesztett tudásanyag, melyet még a legjobbak sem képesek megtanulni, vagy ha megtanulják sem veszik komolyabb hasznát. Az előfeltételeket is hülyeségnek tartom. Mi értelmük van? Hogy mindenképpen elcsúsztassák a csoport felét? Aki úgy vesz fel egy tárgyat, hogy nincs meg a megértéséhez szükséges ismerete az magára vessen, de az, hogy valaki nem teljesít egy tárgyat nem jelenti azt, hogy ne lenne képes megérteni a rá épülőket…

Na, így elsőre ennyi elég is. Talán ha valami eszembe jut később a témáról azt hozzáírom.

A ma az iskolában tanitott történelem enyhén szólva hiányos, és sokszor pontatlan is, hála azoknak akiknek az elmúlt évszázadok, során érdekükben állt elhallgatni, elferdíteni, vagy éppen hamisnak beállítani az igazságot. Ugyanez igaz mindmáig. A tanitott történelem időszámitás előtt pár ezer évvel kezdődik, és a legnevesebb törtténészek nagy része azt állítja, hogy az előtt az emberek sík hülyék voltak, mert hogy semmilyen bizonyíték nem maradt fönt ami ezt cáfolná. Nos… bizonyiték az mindig akad. Ráadásul valaminek a hiánya nem bizonyít semmit. Viszont valaminek a megléte törvényszerűen bizonyítja saját magát, és a keletkezéséhez feltétlenül szükséges tudást is. Íme pár érdekes lelet a távoli időkből, mely elgondolkodtató lehet mindazok számára, akik el tudják képzelni, hogy ezek hitelesek. A többieknek üzenem, hogy pár évszázada szentül hitték, hogy a Föld lapos, és nemrég még azt mondták, hogy az atom oszthatatlan…

folyamatban…

———————————————————————————-
ŐSI LELETEK (Magyar)

S8int.com (Angol)

Omniology.com (Angol)